2024. augusztus 1., csütörtök

ESZTERGOM 1050: AZ EUROHÍD ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATA 2024.

 

Minden év decemberében szoktuk meghirdetni a következő évi összművészeti pályázatunk kiírását, melynek témája egy aktualitás és természetesen Esztergom. A XI. Művészet Esztergomért Adventi Kiállítás és Vásár megnyitóján Gép Katalin, az Eurohíd Alapítvány elnöke olvasta fel 2024-es pályázatunk témáját:

 


2023-ban lett 1050 éves Esztergom városa. Pontosan nem tudjuk, hogy Esztergomot mikor alapították. Azt viszont tudjuk, hogy 973-ban Géza fejedelem követeket küldött I. Nagy Ottó császárhoz, hogy békét ajánljanak és hittérítőket kérjenek. A követek Esztergomból indultak, így ehhez az évszámhoz kapcsoljuk Esztergom „születésének évfordulóját”. Ehhez a városhoz kötjük a magyar kereszténység megszületését és ide kötjük első királyunk, Szent István megszületését is. Mindenki ismeri városunk legnagyobb szimbólumát a Bazilikát, a királyi várat vagy éppen a Mária Valéria hidat. Eddigi pályázataink ezeket a témákat már feldolgozták, ezért kissé elvonatkoztatunk a konkrét tárgyi témáktól. Kérjük a művészeket, fogalmazzák meg képekben, versben, zenében vagy bármilyen más művészeti ágban azt, hogy mi a személyes, Esztergomhoz fűződő legfontosabb történetük. Személyes történeteket várunk, amely lehet színes vagy színtelen, zajos vagy csendes, kedves vagy szomorú, a lényeg a művészek lelkében rejlik. Vajon mit adott számukra Esztergom? Mit éltek meg itt? A pályamunkákból egy olyan Esztergom képe fog bemutatkozni, amelyet élményeink, személyes értékeink határoznak meg.

ESZTERGOM 1050 PÁLYÁZAT

Az Eurohíd Euro-Kisrégiós Fejlődést Elősegítő Közhasznú Alapítvány művészeti pályázatot hirdet ESZTERGOM 1050 címmel, valamennyi érdeklődő művész számára.

A pályázat összművészeti jellegű, minden művészeti ág képviselőjének. Alkotói korlátok nincsenek megszabva. A kiírók ezúton fejezik ki elkötelezettségüket a művészeti szabadság mellett. A zsűri által a legjobbnak talált alkotás elnyeri a Kaleidoszkóp-díjat. A beérkezett anyagból kiválasztott, legjobbnak ítélt képzőművészeti alkotásokból kiállítást rendezünk, a tervek szerint ez év novemberében. Az értékelést szakmai zsűri végzi. A kiírásra bárki jelentkezhet, aki a 18. életévét betöltötte!

A pályázatokat első körben e-mail-ben kérjük be az alkotóktól. A kiállításra bekerülő alkotásokat ezekből választjuk ki és 2024. októberében fogjuk összegyűjteni Esztergomban a Rondella Galériában.

A kiállításra bekerült pályázatokat nem áll módunkban visszapostázni, csak személyesen vehetők át a kiállítás után!

A pályázat e-mail-es beadási időszaka: 2024. augusztus 01., 0:00 - 2024. szeptember 30., 24:00 óra

Pályázati anyagok leadása várhatóan: 2024. október 15. - 2024. október 20.

Helyszíne: Rondella Galéria – Esztergom, Szent István tér 1.

E-mail: eurohidesztergom@gmail.com

Késve, túl korán vagy adatlap nélkül/hiányos adatlappal érkező alkotásokat nem fogadunk el! Kérjük, az adatlapot kézi aláírásával lássa el! A pályázati kiírással nem egyező, más témában készült alkotásokat a zsűri nem bírálja el!

Az adatlap innen letölthető: 

https://docs.google.com/document/d/1t3yOiSY_WFPqI2coi4UkkfT7F9PNSWmN/edit?usp=drive_link&ouid=101308200006368979255&rtpof=true&sd=true

A beküldendő fotók hosszabbik oldala legalább 2000 képpont legyen, JPG formátumban. Egyéb megkötés nincs, mivel a fotók nem kerülnek felhasználásra, csak a bírálathoz kell. Kérjük, törekedjenek jó minőségű fotók beküldésére, hogy éles, jól látható legyen a műtárgy.

A képek elnevezése: a pályázó neve és a mű címe: Vezetéknév_Keresztév_Képcím.jpg

Rövidebb írásos pályaművek, leadására van lehetőség, maximum 15 db A4-es oldalig. Zenei- illetve videóanyagok szintén küldhetők e-mailben.

Egy pályázó maximum 3 db alkotással pályázhat!

További felvilágosítás itt kérhető: eurohidesztergom@gmail.com


A hirdetéshez felhasznált fotót Adorján Attila fotográfus készítette.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése