2019. április 29., hétfő

Adorján Attila: Esztergomi Anziksz



2019. április 6-án nyílt meg Adorján Attila fényképész Esztergomi anziksz című kiállítása. Nagyon fontos az Eurohíd Alapítványnak, hogy ez a kiállítás létrejöhetett, amiért elsősorban Esztergom Városának kell köszönetet mondanunk, hogy segítettek és támogattak minket és Adorján Attilát. Úgy gondoljuk, hogy kulturális és idegenforgalmi szempontból is rendkívüli ez a kiállítás, mivel Esztergomot kicsit más szemszögből is bemutatja ez a tárlat, mint amit eddig megszokhattunk. A megnyitón Romanek Etelka, Esztergom város polgármestere mondott köszöntőbeszédet, majd Kiss Péter rendszerterapeuta nyitotta meg a kiállítást.
 
Romanek Etelka, Esztergom város polgármestere

Adorján Attilával a Kaleidoszkóp Házban ismerkedtünk meg négy évvel ezelőtt, amikor első önálló kiállítását rendeztük meg MásKÉPp címmel. Később még egy önálló kiállításnak is otthont adtunk, ahol Kiss Péter gondolataival egészítették ki a fényképeket. 2017-ben aztán Adorján Attila nyerte meg a Kaleidoszkóp összművészeti pályázatot, amikor a szakmai zsűri neki ítélte a Kaleidoszkóp-díjat is. Attila főként Esztergomban alkot és rengeteg képe van a városról, amelyek bemutatásra érdemesek.

A képeket Attilával közösen válogattuk ki és próbáltunk úgy összeállítani ezt a tárlatot, hogy ne csak Esztergom közismert épületei legyenek a fókuszban, hanem bemutassuk környezeti értékeit, vagy éppen régmúltjának maradványait, emlékeit. Reméljük, hogy nem csak a hozzánk látogató turistáknak, de az esztergomi közönségnek is élményt jelent ez a kiállítás azért, mert új szemszögből láthatnak jól megszokott helyeket és épületeket. Talán olyan kis részleteket vesznek észre a képeken, amelyek mellett minden nap elmentek és eddig mégsem fedezték fel. A kiállítás anyagát szeretnénk továbbvinni Magyarország más városaiba is, hogy megismerhessék Esztergom szépségeit, nevezetességeit úgy, ahogyan Adorján Attila látja.

A kiállítás a tervezett időponttal ellentétben 2019. május 5-ig tart nyitva, 11:00-16:00 óra között.

Támogatók: Esztergom Város, Eurohíd Alapítvány, Kaleidoszkóp Ház, Nemzeti Kulturális Alap

Mécses Éva Hilda, művészettörténész
Fotók: Monoki Zoltán és Mécses Éva Hilda

Videó a megnyitóról:

http://www.rtve.hu/index.php/component/k2/item/14984-esztergomi-anziksz-adorjan-attila-kiallitasa

Adorján Attila fényképész is mesélt a képekről
Karcsainé Adorján Fanni, Adorján Ákos versét mondta el
Kiss Péter rendszerterapeuta nyitotta meg a kiállítást