2019. augusztus 7., szerda

Baksai József: Fekete képek



2019. augusztus 3-án nyitotta meg az Eurohíd Alapítvány legújabb kiállítását a Rondella Galériában. Baksai József festőművész Fekete képek című tárlatán maga a művész vezette végig a látogatókat. Az interaktív megnyitón a nézők is kérdezhettek a képekről.

 
„Az élet olyan, mint a zuhanás. Mindkettő átmeneti ...” – Baksai József 

Baksai József tavaly kisebb grafikákkal érkezett a Rondella Galériába, idén komoly, nagyméretű munkáiból válogattunk. A Fekete képek cím, nem csak a képek fő színére utal, hanem az elmúlásra is, melyre mindig emlékeznünk kell.  Az idén elhunyt és a Rondellában több csoportos kiállításon szereplő Sz. Varga Ágnes képzőművész és az Esztergomban tevékenykedő Bárdos István művelődéstörténész mellett több neves alkotó is eltávozott közülünk, mely mélyen érinti a művésztársadalmat. A kiállítás színével ugyan reflektál ezekre a szomorú eseményekre, de a fekete szín nem csak negatív értelemben fogható fel, mivel pont az a szín, amely minden színt magába fogad. A fényre való reflexiója kicsi, a fekete szín a fénysugarak csaknem egészét elnyeli. Tekintélyes és mély szín, mely komolyságra, nagyon komoly témákra utal.

A tárlaton a rusztikus, nagy mennyiségű festékből álló hatalmas képek mellett, nagyon finom vonalú, kidolgozott grafikák jelennek meg. A kiállított grafikai sorozatok mélyfekete színét, egymásra felvitt grafitrétegekből alkotta meg a művész. Közelről szemlélve látszik, hogy a kis ceruzavonalak egymást keresztezve adják meg a sűrű szerkezeti struktúrát. Megalkotásukhoz rengeteg idő és persze ceruza kellett. A grafikákon, a sötét háttérből előbukkanó képi elemek kidolgozottsága szöges ellentétben áll a festmények vadságával, azonban közösek bennük az ikonográfiai utalások. Ahogyan a grafikák, úgy a festmények is vallási jelképeket tartalmaznak. A hit segít abban, hogy megértsük a körülöttünk lévő világot, értelmezni és elfogadni tudjuk a természet törvényeit. Ha elmélyülünk Baksai József képeiben, tovább gondoljuk képi világát, látni fogjuk, hogy nem a halálról, hanem az életről szólnak.



Baksai József festőművész Fekete képek című tárlata szeptember 1-ig lesz látható, 11:00-16:00 óra között. (A kiállítás hétfői napokon zárva tart, kivétel augusztus 19.)
A kiállítás ingyenesen látogatható!


Fotók és szöveg: Mécses Éva Hilda