2021. június 21., hétfő

Óvári János: Mintázatok

 


2021. június 4-én nyitotta meg az Eurohíd Alapítvány legújabb kiállítást, Óvári János festőművész Mintázatok című tárlatát. Az alkotót festőtársa és barátja, Németh Árpád méltatta megnyitóbeszédében, melyet itt tekinthetnek meg:


Sokat kellett várnunk arra, hogy a bezártság után megnyithassuk Óvári János kiállítását. Egy olyan alkotóval ismerkedhet meg a közönség, aki méltán nevezhető a természet festőjének. Fő témái a növények- és a víz mintázatai, a természeti erők munkája révén létrejött mintázatok, a korrózió- és az erózió okozta felszíni mintázatok. Óvári János, a természet alkotóelemeit mintázatnak, valamiféle természet alkotta művészi alkotásnak tekinti, melyet további absztrakciónak vet alá munkáiban. Talán a legfontosabb alkotóelem az összesben a fény, mely ezeket a mintázatokat a szemünk elé tárja. Ahhoz, hogy színeket érzékelhessünk, fény kell, de ehhez valamilyen anyagba kell ütköznie. A tárgyak színét az határozza meg, hogy a rájuk érkező fényből milyen hullámot vernek vissza vagy nyelnek el. A színek érzékeltetéséhez egy nagyon kifinomult művészeti látásmód kell, amelynek Óvári János nagy mestere. Ha közelebb megyünk a képekhez, megannyi apró kis foltot látunk, élénk és matt színeket, melyeket távolról megtekintve a szemünk már teljesen másképpen érzékel. Néhány képet úgy láthatunk, mintha világítana vagy sütne rajta a nap, de ez csupán érzéki csalódás.

 

A természet épít, növények és virágok növekednek, melyek fő táplálója a víz és a föld nyomelemei. A fán létrejövő kéreg, hosszú időn át létrejövő biológiai lenyomata az életnek. Ugyanígy sok idő kell a természet romboló hatásának létrejöttéhez is. A kő szerkezetét a víz és a hőmérséklet változása lassan rombolja, gyengíti, ahogyan az emberi kéz által létrehozott tárgyakat is. A festményeken megjelenő ajtók, a természetes elemekből, fából és fémből létrehozott tárgyak is lassan az enyészeté lesznek. Azonban addig ezerszer és ezerszer nyitjuk ki és csukjuk be őket. Életünk részei, melyek elhatárolják a természetet épített környezetünktől. De nem zárnak el minket a környezettől, inkább csak védelmet adnak, mégpedig pont a természet erői ellen. Ellenállnak a hidegnek, melegnek, víznek, szélnek, ameddig tehetik.


A kiállítás képeinek nézegetése közben jön rá az ember, milyen gyönyörű természeti mintázatok mellett megyünk el úgy, hogy észre sem vesszük. Ritkán hajolunk le és nézzük meg közelről a virágok szirmait, leveleit. Néha ugyan elcsodálkozunk a víz és fény játéka felett, de valószínűleg soha nem mélázunk el egy-egy rozsdafolt felett. Óvári János látásmódjával a rozsdafoltok is műalkotásokká válnak, színek és árnyalatok százait felsorakoztatva. 


A kiállítás június 27-ig megtekinthető, keddtől vasárnapig, 11:00-16:00 óra között. A Múzeumok Éjszakáján 21:00 óráig várunk mindenkit!

A múzeumi szabályok betartásával, a kiállítás ingyenesen látogatható!

 Mécses Éva Hilda, művészettörténész

A kiállítást online is megtekinthetik:


 A kiállítást támogatja: Nemzeti Kulturális Alap, Eurohíd Alapítvány, Kaleidoszkóp Ház