2015. május 18., hétfő

"Gaál József 55" Pneuma Persona

(Pneuma Persona)

A bevezetőt Kovács Péter, papírrestaurátor tartotta.
A megnyitón a művész saját írását Ducsai Péter olvasta fel:

 "Tétován kezdd el, mert a bizonytalanságban találhatsz rá arra, amit most sem tudsz 

megfogalmazni. Most, mikor befejezettnek mondod azt, amit sohasem tudsz befejezni, és a 

befejezhetetlenség szépségében kapaszkodva bizonygatod, hogy ezt akartad. Akartad azt, amit 

a céltalan keresés közben találtál. Persze semmi sem céltalan, mert milyen szűk kereteken 

belül ténferegsz, csak a formákból akarsz egy arcot kihámozni. 

Kihámozni – milyen jól hangzik így, mintha lenne egy mag legbelül, amit biztosan tudsz, 

vagy legalábbis hiszel benne. Azért pakolsz egymásra ennyi egymást elfedő, kioltó réteget, 

hogy beburkold a magot, hogy a tisztaság egyöntetűségét elrejtsd.



Az esetlegességek halmozásával, a homály fátylával óvod azt, amit csak sejtesz, de ez a sejtés 

csak vágyakozás. A szétfoszló perszónák, a gesztikuláló maszkok csak a pillanat fintorai. A 

személyiségeknek tűnő formák szerepek, de már más, mint a megtanult séma, más, mint a 

hétköznapi álarc.

 A létszerepekről próbálsz beszélni, mikor önmagad akarod megtéveszteni, hamis perszóna 

héjakkal burkolód a pőreséged. Képzelt perszónáid okoznak sebeket, s mint Philoktétész, a 

külvilágtól rejtve, barlangi remeteként őrzöd beforratlanul. 

A látás által kívülre helyezed a belső képeket, de valójában ezek csak érzületek. A kívül 

létrejött kép már önálló, érzékeled a távolságot, ha valamit létrehozol és leválik rólad. A látás 

egyszerre elhagyás, elkülönülés önmagadtól, és újabb rátalálás.

Látásról beszélsz, letagadva a megérzések láncolatából kihámozott lényt, aki létrejötte után 

idegenként akar kapcsolatot teremteni, aki magára akarja vonni a tekintetet. Mindehhez kell, 

hogy távolodjon és közeledjen saját terében, abban a mozdulatlan mozgásban, a mélység 

nélküli távolságban. Mélység nélküli mélység mindez, mert bezárja a tekintetet önmagában, a 

nyílások kürtőjébe. 

Mit kezdhetsz a megtévesztő látszattal? Tehetetlenül szemléled teremtményedet idegenként. 

Nem valós alak mása, de tekintete, amit a szem gödrében csak érezhetsz, az csak a benned 

létrejött akarat, a látást megidéző akarat, ami káprázatként élteti azt a tekintetet. Megdermedt 

tekintet, saját tekintetünk a sötétség tükrében, ami valójában szakadék. 

Derengve, emlékezni fogsz arra a pillanatra, mikor kisgyermekként tükröződő arcmásod 

kezdted nézegetni. Esti órákban a széles padkára könyökölve a jégvirágos ablakot kapargatva 

bontottad ki az arcod. Arcvariánsokat alakítottál minden pillanatban. Végül csak az arcod 

maradt a maga pőreségében, mögötte az éjszaka – szurok feketével.

De nem a csillogó bitumen, mikor hasogatva csodáltad fényét, hanem a porral lepett felszíne, 

a fényt beszívó tompaságával. Ami lehangolóan málló, de áthatolhatatlan tömör, de nyúlós 

massza. Egyedül maradtál az arcoddal, és hosszasan, idegenül kezdted nézni. Szemedben 

fagyottan megjelent az a titok, amit örökké kell hordoznod, önmagad érthetetlensége a 

szorongató végtelenséggel, mindent elnyelő feketeséggel. 

Az arcok derengő fényben foszló hússá válnak, egy villanás alatt élesen kimetszenéd 

ecsetvonásaiddal. Azt érzed, a koponya csontüregei kitüremkednek az arcból, a villanás után 

nem merülnek el a mindent elnyelő sötétségben. A szemüreg csontkürtőjében már szinte nem 

is érzékeled a tekintetet. A szájüreg hasadékának görbületei már nem ajkak, hanem a bomló 

íny fodrai. Nem az élőt idézed meg, de a holtat sem, valóban a köztes lét világában vagy. A 

felismeréstől sokszor kétségbe esel, ilyenkor a sötétlő térben a táncoló ecsetnyomok a lágy 

hullámzás helyett szinte ideges és megtévedt rángássá válnak. A mély árkokat, amiket épp 

feloldottál, az illesztéseket, a rusztikus gödröket, amiket összeolvasztottál, most durva 

gesztussal szétzilálod. 

Éppen hogy megszülettél ebbe a zűrzavarba, és több mint negyven évig nem tudtad, hogy 

nem létezik az a forma, ami nyugtalanságodat lecsillapítaná. Azt sem tudtad, hogy nincs régi 

és új forma, és a zűrzavar sem rajtad kívül létezik. Önmagadon túl nem találsz semmit, 

mindened az, ami csak Rád vár legbelül. Egy pillanatba zsugorított megszámlálhatatlan 

impulzus. Egybegyúrt érzések bezáródó pörgése, elhiszed, hogy ez a gömb a letisztult 

univerzumod lesz. Mindez nem jelenti azt, hogy önnemzőként csak belső világod gyermekeit 

nevelgeted. 

Tudomásul kell venned, hogy nincs formája a művészetnek, ez nem jelenti azt, hogy nem 

táplálkozhatsz, csak annyit, hogy nincs kerékvágás. Egész életed ekörül a művészetnek 

nevezett valami körül telt, pedig tudod, hogy mindenki csak körülírhatatlan valamire 

használja, és azt hiszi, hogy általa birtokolhatja a megfogalmazhatatlan valamit. Kiváltságot, 

hogy beléphet egy szférába, hogy ráébredhet egy újabb világba. Pedig csak egyre mélyebbre 

ássa magát, egyre jobban befészkeli magát egy formulába. Éppen most, hogy megszülettél, 

észre sem vetted, hogy aggastyán vagy a nem tudás végtelenbe mutató bölcsességével. 

Összetevője inkább a semmi, inkább a zűrzavar. 

Ahogy Samuel Beckett mondta hatvanegy körül, valahogy így: olyan formát kell találnod, 

ami a kaotikusból táplálkozik, olyan formát, ami maga az összevisszaság. Olyat, ami eleve 

kudarc, teszem hozzá, mert most az új formák egymást kioltó káoszában csak azt 

bizonygatják, hogy minden logikus, hogy minden megfejthető. A kaotikusból eredő 

termékeny szorongás csak egzisztencialista mítosz, az érzéseket mégsem lehet az öröklétnek 

tartósítani, mintha az érzések is csak lelki divathullámok termékei lennének. A modernizmus 

óta mindenki zuhanást regisztrál a glóbuszon. Már a Föld magmájának közepén fortyogunk 

mi, negatív utópiát prófétálók. 

Mint Henri Michaux (ejtsd: ánri misó) Tahavi alteregója: aggastyánként születve a semmibe 

tartasz. A semmibe, mint mindenki. Beckett elfogadta a káoszt, mert valószínű, hogy 

kezdettől tudta, hogy az emberi lét sajátja."





2015. április 13., hétfő

ŐRY ANNAMÁRIA: FÁK

 Horváth Roland; Őry Annamária; Fák című kiállításának megnyitószövege. / 2015.03.15./


Énekelni kellene, hogy tudjak, de még akkor sem biztos tudnék olyan szépen, meleg jó érzésekkel dalolni, mint Őry Annamária képei. Ligeteket meséket, énekeket dalol nékünk a fákról és a szépségről, oly mesésen hogy az nem hogy tündéri, de keleti mesékbe illő. Ezért meg sem kísérelek énekelni, legfeljebb majd csak a végén.

Kitudja miért választott engem Őry Annamária, kiállításának megnyitására. Engem a fatönkökből hasított darabont. Megsúgták neki tán a fák!  Ki tudta akkor miért? Mert én akkor nem. Biztosan erősebb, nem látható okkal rendelkeztem ennek céljára. Azután, amikor kiderült, hogy elháríthatatlan e rám bízott feladat, furcsa dolgok történtek. Valami erő visszarepített a múltamba, gyermekorom édes otthonába, és elém tárta a megfellebbezhetetlen okokat, és miérteket, aztán pedig mindennap regélt nekem az élet egyet a fák, és fás szárúak csodájáról, és arról is miképpen gyökereznek meg az emberben bármely vidékről jött is, otthona emlékeként a fák, mint bölcsőjének fedhetetlen és felejthetetlen múzsái.

Ifjúkoromban mindennél erősebb élmények voltak számomra az égbe kapaszkodók, különösen a jegenyék, ez égbe nyúló hasító létesítmények. Az igazi derűs pillanatokat, és megrázó hajnalokat is velük éltem át. Hajnaltájban sokszor kiszaladtam az égig nyúló jegenyék közé, mint egy mákonyos Gulácsy festménybe vegyülve, velük ünnepelni e csodálatos égi eseményt, és közöttük futkározva ért a reggel és az iskolakezdés. Különösen nagy derűs pillanatokat éltem meg akkor, amikor enyhén ligetes nyárfaerdőkben jártam, ezek között volt fehér, szürke, és fekete nyár is, és bizony közel esett az ősi dunai ártér is. Valahogy mindig akkor váltam önmagammá, és éreztem együtt a mindenekkel, de főleg apai nagyapámmal és az őseimmel. Nagyapámnak egy ilyen ligetes, méhekkel tarkított erdeje volt, és bizony az is csak később derült ki, hogy gyermekkorom e derűs kertjét nagyapám maga ültette, és ebben az elvarázsolt kertben lélegezhettem és élhettem meg a kiskorúság természettel együtt való boldogságos létét. A birkák kolompjainak hangját, a méhek dongását, a sás finom nyári suhogását, Mari nénje rozsdás kerékpárjának kotyogását, a feneke alatti rugók recsegését, a dallamot és azt a transzt, a nyugalom ritmusának ezerféle ölelését.

De aztán távozott ez a világ, a területet újra mérték, vékony szalagban maradt meg csak az ősinek mondott erdő, és a Kendereskert utca melletti kerekárok boldogságos fákkal tűzdelt mezejét felszántották, és sorfákkal ültették teli. Nyoma nem maradt a régi létnek, sem a kacsaitatónak. Árkádiám fénylő ligetei messze tovatűntek, hosszan az emlékeim mezejére.

A Mesterem egy napon fennhangon szólott! ; Sok mindent értek, de hogy az embereknek a fák legyenek az ellenségei? Ezt valahogy nem nagyon! – és végignéztem akkor éveken keresztül, hogy a lélektől megnyomorított emberek kivágnak minden jelentősebb égbe kiáltó fát az utakon útféleken, minden nagyságot, mert emlékezni félnek a magasságokra, és a hajdan volt mélységekre is, és kihajigálják a múló időnek a gyümölcsfákat az útszélén is, amit egykor volt vándoroknak, legényeknek és leányzóknak szántak az út pora enyhítésére és árnyék gyanánt.





2.


A nagypapám, az egész életét fák között töltötte, úgymint a fák ültetésétől, nemzésétől, a fák feldolgozásán át, mivel faiparos volt, hordókészítő kádár. No szóval ez az ember egyszer álmot látott és elmesélte unokáinak;

 A jó múltkorijában azt álmodtam, hogy egy hatalmas égnek növő fa vagyok. A fejemmel kiláttam a törzsből, de lábaimat nem tudtam mozgatni. A kezeim ágakban végződtek, és bizony nem nagyon hittem a szememnek. Gondoltam megpróbálom megmozgatni a kezeimet, és mikor jobb kezemet sikerült megmozdítanom, megmozdult a jobboldali nagy mellettem növő ág, és így történt a baloldalival is. - Aztán nevetett és azt mondotta csintalanul mosolyogva - Ha majd meghalok, és egyszer az árokparton egy fa megkoppintja hátulról a fejeteket, az én leszek. Évekkel később távozott, és a fák koppingatnak.

Lionardo egy szép napon, a hétköznapok megszokott időpontjában, ott állott a község buszmegállójában és a sárga Volán-buszra várakozott. Mint korábban megint a szemét magához vonzotta az a különös látvány ott srégen balra az út túloldalán. Kocka házak álltak ott, pontosabban három, az út felé enyhén elforgatott kocka épületek. A középső épület közepén, ami az épület gerincét adta, a lépcsőház szögletesen fölfelé kanyargó lépcsői és az őt takaró üvegablakok húzódtak. Erre a gerincre nőtt az épület elé egy jó magas nyírfa, s ebben a pillanatban is úgy hatott, ahogy Lionardo nézegette, hogy nem igazán lehetet megállapítani, hogy a fa az épületben nő, azt repeszti szét ég felé hatolásával vagy előtte. A kép hozzá szólt, persze mindenki láthatta volna, de mindenki éppen mással foglalkozott. Lionardo viszont ezt a fát az épülettel oly csodálatosnak tartotta, ahogy szemlélte, hogy kezdte elhagyni belső eresztékeit, és ebben a szerkesztett mindent négyszögesre építő rendbe bele nőtt alulról, a föld felől, egyenesen az épületen keresztül az égnek egy élő égimádó organizmus, egy szerves gerinc, ágaival szétkuszálva a látott rendet.
Mint odaadó hittel megtermékenyített test. – gondolta és érezte Lionardo, és oly katartikus élmény kerítette magába, ahogy minduntalan nézte.
A testet öltött ige. - Gondolta tovább, avagy a valóban megvalósított létezés. Szétterpesztett kezeivel az égnek, és ujjongva mondta a világnak e kép; Íme, itt vagyok, és teljes vagyok. Én vagyok a kiáradás és a természetes lét! Kelj ki bennem emberiség! Te rendbe zárt, rendbe sulykolt, örök magok, magtárak és házak várandós birodalma. A feloldást és a megoldást látta. Minden bűn és felvett aggály, és önrombolás feloldását, és a természet vakító ordítását, e szép tavaszi napon.
A Sárga volánbusz megérkezett, és a fém pénzeit vékony blokkra váltotta a sofőrnél, helyet foglalt és északnak utazott a nagyvárosba Lionardo, és útja egy darabon fák között telt míg megszaporodtak az épületek és ő eltűnt a betonrengetegben.

3.

A vízbe dobott kő!

A megterített asztal!

A fentről leengedett létra!

Az ég felé emelt kezek!

A fák az eget imádják, mi pedig a fák égimádását!

Élő szobrok, a természetbe szervesen beleágyazottan. Üzenet a léleknek, üzenet a testnek.

Mikor a fákon először eleszmélkedtem, egy szép tavaszi naplementés délutánon, egyértelművé vált számomra a teremtés és teremtettség megcáfolhatatlan létezése. Nincs nihil, hanem minden felülről leereszkedő szervezett egység. A világ tökéletes modellje a világ. Tautológia és önismétlés, és mantra, és a varázslat megkezdődik.

A világ el lett varázsolva, ezért igazak a népmesék, és bennük az elvarázsoltak, de nem derül ki belőlük, hogy mindenki önön saját magát varázsolja el, és nem egyszeriben, hanem folyamatosan. Onnantól hogy otthon felébredünk és az első jól ismert gondolatunkkal találkozunk és megerősítjük őt létében, mert ő a mi létünk, és mi az ő léte vagyunk. Varázsolunk.

Mantra.

Őry Annamária fává akarja varázsolni magát!
Ismétli, ismétli, és ismétli. Mindegy milyen hibákkal indul, kitartó és az ismétlés erejével egyre közelebb kerül a célhoz, és egyre mélyebben sikerül magát elvarázsolnia, és egyúttal minket is, amint ezen a világon szemünket tartjuk.

*„Az értelem első reakciója, hogy minél gyorsabban ismételje, amit az érzékenység elébe festett, megcsendített, elveszített, a semmiből rögtönzött”- írta valaha Paul Valéry egyik füzetében, majd így folytatta;  „ Miközben megpróbálja megérteni, megismétli, és lassan-lassan azért érti meg, mert megismételte és újra mondta”

Varázsló a lelkem.

Egy földre dobott médium, mint ami minden valamire való művésznek lennie kell.

Megérzések, megsejtések, észrevételek, érzések, álmok, víziók. 



4.

Egy régi könyvben íródott egyszer; Isten az embereknek ajándék képen adta (teremtette) a fákat és a virágokat. Ősképnek, a lélek, a szellem megerősítésének, igének, és boldog társnak.

A természettel a lélekkel és szellemmel együtt élő ember valódi ősképe a fa, és a virág.

Az összeköttetés gyémántja.

Ég felé nyíló ablak.



Őry Marcsi, bámulatos képességekkel tudja kiválasztani témáit. Univerzális ősképeket választ, magokat, szívmagokat, rózsákat, fákat. Hasadó magok, hozzájuk képest óriásira nagyítva, és képről képre ismételve bontja, ássa elő az ábrázolt kép üzenetét

A mag felhasad, szívvé válik, majd mécsessé, akaratosan mutatva a képet, hogy nézd, és nézd és lásd, és előkerül időben hosszan kibontva az üzenet, a rejtély. A teremtés rejtélye, az ember rejtélye, hogy nincsen más, mint ami frissen üdén és izzón felszakad odabentről, a szívből úgy mint a magból, a rügy, az érzés, az érintettség, az örökkévalóság, és minden más csak toldás. Ahogy Weöres Sándorunk írta és mondotta és rótta fel vagy bele az életbe, a teremtésbe igéjét; „Egyetlen ismeret van a többi csak toldás; Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”

*Lehetsz fa, hisz nem teremtett a teremtettség téged sem másra, Minő pirinyó a fák levegőben reppenő örökösei, és az emberből kipattanó mag sem kevesebb, önmagát reinkarnálódó test, egy organikus program, és az ősök árnyával ölén, mert csak úgy, nevethetnél tisztán, ha az lennél, mint a fák. Így meg bizony munkálkodhatsz tavasz árján, és az ősz veteményesein, míg szelíden benned az aranyló fény nem kelt ki minden  fényt. (rügy és fűzfamagot)


Az ugyancsak képzőművész anyuka Illényi Tamara Zámbori Dórival.
Cseh András és barátai zenélnek
Bevezetőt Gép Katalin mondott, középen Őry Annamária, a kép jobb oldalán régi barátja Horváth Roland, akinek tavaly ugyancsak volt egyáni kiállítása nálunk, megnyitószövege feljebb olvasható.
Őry Annamária: Diófa, 300x240 cm, olaj, fa, 2014.



2015. február 3., kedd

III. Művészet Esztergomért kiállítás és vásár

2014. december 5-én nyílt az Eurohíd Alapítvány és a Kaleidoszkóp Ház által szervezett Művészet Esztergomért – III. Adventi Kiállítás és Vásár, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának Rondella Galériájában. A kiállítást dr. Péter Csaba nyitotta meg. Közreműködött a Slamballet együttes.
A kiállításon értékesítésre kerültek képzőművészeti alkotások, illetve felállításra került több design-asztal is, melyen kortárs iparművészek munkái voltak bemutatva. Az eladásból befolyt összeg 10%-át az esztergomi Montágh Imre Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola alapítványa számára ajánlottuk fel, melyet az iskola udvarán található játszótér felújítására használnak majd.
Kiállítók voltak:
Andráskó Péter és Bence, Boros Mátyás, Chilf Mari, Énzsöly Kinga, Ferencz Dániel, Ferenczi Gábor, Gábriel Ajna, Gazdag Ágnes, Gép Zsuzsi, Hangya Bálint, Horváth Roland, Kanász Nikolett, Kelemen Dénes lehel, Kisföldi Ervin, Kroó Anita, Majorosi Hajnalka, Őry Annamária, Pinczés József, Piars Thomas, Kaci Simon, Simon Edina, Staudt Ágnes, Szabó-Cseke Mózes, Szabó-Cseke Zoltán, Szuharevszki Mihály, Szunyoghy Viktória, Tamási Péter, Töttös Kata, Varju Krisztián, Vazavaza, Verebics Ágnes, Verebics Kati.
Az est alkalmával dr. Péter Csaba kihirdetette alapítványunk 2015. évi képzőművészeti pályázatának témáját, amely Boldog Özséb köré épül fel. Boldog Özséb látomása közösségépítő erejű, ennek művészi megfogalmazására hívja az alapítvány a művészeket.

Az előző évi kiállítások beszámolói itt találhatók:
http://rondellagaleria.blogspot.hu/2014/05/az-i-muveszet-esztergomert-adventi.html
http://rondellagaleria.blogspot.hu/2014/05/a-kiallitast-megnyitotta-dr.html







2014. november 18., kedd




Kiállítók_ Thomas Reimann, Thomas Richartz, Conrad Schuster

Megnyitotta_ Suhajda Aladár Zoltán
Megtekinthető volt október 23-án, illetve a rá következő 3 napra.
alcím_ Die Explosion des Schweigens_A csend robbanása

 Schweigen, azaz Hallgatás a neve annak a szobrászati installációs munkának, amely a Durchbruch/Áttörés (Peng) német csoport jóvoltából jön létre, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának Rondella Galériájában.
Az installáció reakció az 1956-os október 23-ai eseményekre. Inspirációját a Sötétkapunál elhelyezett '56-os emlékmű, és emléktábla adta, az 1956. október 26-ai esztergomi események ismeretében. A mainzi Pengland-ben szerepeltünk vendégkiállítóként 2013 nyarán, majd egy kisebb kiállításra hívtuk művészeiket vendégül. a Rondella felől érkezve meséltünk nekik a forradalomról, amrről keveset tudtak. Az ünnepnap egyben Magyarország köztársasággá kiáltásának ünnepe is, ami időben egybeesik a határok megnyitásával, így a német újraegyesítés kezdetével is. Ezzel az installációval egyben egy köszönetnyilvánítás is megfogalmazódik a 25 éve történt eseményekre.
A koncepció:
 A művészeti ötletet 2013 őszén a Bazilikához vezető út látványa adta, amely a vár belső udvarától a várig tart. Az út mellett, két oldalon elhelyezett harangok szolgáltak alapul az interpretációhoz. A gerendákon felállított harangokat egyiptomi múmiákhoz hasonlatosan, műanyag fóliával vonják be a művészek. A látogatókat különböző méretű, szintén becsomagolt kövek fogják kísérni az út mentén, a kör alakú kiállítótérbe.
A terembe érve sötétség fogadja majd a látogatót, ahol halkan liturgikus szövegek foszlányai hallatszanak, melyek egyre erősödnek. Az első hang/zenei réteget politikai szövegek kezdik részleteiben befedni, majd reklámüzenetek ismétlődnek a harmadik zenei síkon. Az így kapott hangkáosz felduzzad, majd átmegy állati bőgésbe, sírásba. A hangzavar kakofóniában és fényzivatarban végződik. A folyamat ciklikusan ismétlődik.
A csoport Hallgatás című munkája az ellentétekkel foglalkozik: csend és zaj, nyugalom és dinamika, rend és káosz, önzés-egoizmus és közszellem-közérdek. Ezeket az ellentéteket írják körül és formázzák meg az installációban. A munka első részében a csend a veszteséget és a negatív hatásokat szimbolizálja, mely a közösségre és társadalomra bomlasztó hatással van. A második részben a „nemhallgatás” potenciálja, az eszközként használt beszéd, az önző és egoista célokért küzdő manipuláció kap teret.



Videók az installálás fázisairól: http://hallgatas.soup.io/
Az előkészületekről:








2014. október 15., szerda

REANIMATIO PROJECT RELOADED

A 2014-es Reanimato Project, a Kaleidoszkóp Ház által szervezett közösségépítő és

közösségfejlesztő művésztelep és fesztivál volt. Esztergom Város Önkormányzata egy hosszú

ideje elhagyatottan álló épületet bocsátott a közösség rendelkezésére, melyet a Reanimatio

jegyében új élettel sikerült feltölteni. A Reanimatio nem jelent mást, mint újraélesztést, az

emberi kommunikáció feltámasztását a művészet erejével. Az egy hónapig tartó, a közönség

számára is nyitott alkotótelepre meghívott művészek, a program ideje alatt szabadon

választott technikákkal és tematikus megkötés nélkül készíthették el műveiket. Az alkotások

célja az volt, hogy az elhagyatott ház új életre keljen és a Reanimatio Ház, mint művészeti

alkotás funkcionáljon. A különleges hangulatú és adottságú épület újraélesztett terei a város

közösségét is invitálták, hiszen a projekt ideje alatt közösségi térként működtek, bárki

megtekinthette az alkotási folyamatot, ingyenesen részt vehetett a programokon.

A házban kialakult közösség sokszínűségét jellemzi, hogy Esztergomban élő és

alkotó művészek mellett, városi gyökerekkel rendelkező, a Kaleidoszkóp Házzal már

valamilyen kapcsolatot fenntartó hazai- és nemzetközi alkotók, valamint a várost nem ismerő

művészek is jelen voltak. Az alkotótelepen a program ideje alatt egyéb kulturális, művészeti,

zenei, a közösségépítés folyamatába illeszkedő programok kerültek megvalósításra. A

négy hetes rendezvényt a Reanimatio című kiállítás előzte meg a Rondella Galériában,

mely egy csoportos kiállítási lehetőség volt a programban részt vevő művészek számára.

A művésztelepet két napos zenés fesztivál zárta, melynek során a látogatók a Méhkas Dia

Projekt által, fényfestéssel megvilágított Reanimatio Házat csodálhatták meg.

A művésztelepen több csoport működött:

- A ház udvarán street art művészek egy egybefüggő falfestményt hoztak létre a belső

homlokzaton, Ferencz Dániel vezetésével.

- Szük Norbert és tanítványai egy UV fénnyel megvilágítható termet festettek ki,

melynek fő témája Bali és Dali.

- Szuharevszki Mihály projektje a Feketén Fehéren volt, amelynek során csapatával egy

fekete-fehér termet álmodott meg.

- A kapualjban Őry Annamária és Gép Zsuzsanna, valamint Szabó Cseke Mózes és

Mécses Éva Hilda dolgozott, két témában különböző, ám hangulatában összeillő

falfestményt hozva létre. A kapualj installációját Simon Edina készítette.

- A ház udvarán elkészült egy csodálatos japán kert, amit Andráskó Péternek köszönhet

a Kaleidoszkóp csapata.

- Hentes Ildikó előadássorozatának keretében hazai és nemzetközi közösségi művészeti

projektek kerültek bemutatásra. A workshop-on hétről-hétre olyan projektekkel

ismerkedhettek meg a résztvevők (előadás, filmvetítés, beszélgetés formájában)

amelyek lenyűgöző eredményeket értek el az emberi kommunikáció újjáélesztésével

és a művészet eszközeinek segítségével.

- Majorosi Hajnalka gyermekeknek tartott művészetterápiás foglalkozást, melynek

során a Reanimatio Ház földszinti termét festették ki közösen a gyerekekkel.

- Kézműves foglalkozások és játszóház színesítették még a programot, amelyeken

gyermekek és felnőttek is részt vettek.

A Reanimatio program rövidtávú célja a gazdaságilag, szociálisan, etnikailag, vallásilag és

kulturálisan eltérő közösségek kooperációja volt, a művelődésen és művészeten keresztül.

A művészeti megmozdulások felhívják a társadalom figyelmét a közösség problémáira, aktív

részvételre motiválnak, látványos produktumot tudnak prezentálni. Hosszú távú cél az lenne,

hogy ezek a közösségek az értékeik előtérbe helyezésével közösen cselekedjenek, valamint

az egyes közösségek hiányosságaira együttesen megoldásokat keressenek. Ez a kulturális

kommunikáció lenne hivatott a társadalmi kapcsolatok megerősítésére. A résztvevők a

program alatt megtapasztalhatták a közösségben rejlő erőt, hiszen az egyes művészek

önállóan dolgozva hoztak létre egy hatalmas közös műalkotást, a Reanimatio Házat.

Danube Revisited - The Inge Morath Truck # Esztergom




A fotósok Maria Bayer projektmenedzserrel a Truk tetején



Claire James, ausztrál fotós felvételeket készít a Töltés utca egyik lakásában

Tonyo

André Kertész Underwater Swimmer, Esztergom, 1917 gelatin silver print

Az 1918. áprilisában készült Vízhordó leány című képről Kertész így beszélt: "A helyszín ma is azonosítható: Esztergom, Hegytető utca (Szt. Tamás-hegy) Akkor már mint sebesült jártam errefelé. Igen, ezt a képet szeretem is. Szociális szempontból is érdekes, mert nem volt víz a hegytetõn, lentrõl kellett felhozni. Itt nem láttam elõre a képet, csak megpillantottam a kislányt, ahogy jön. Egyedül voltam. Láttam, hogy jön, úgy helyezkedtem el, hogy minden benne legyen. És amikor ehhez a ponthoz ért, akkor levettem." 

"A világhírű Magnum Fotóügynökség Inge Morath-díjas fotósai egy több mint 7 tonnás kamionban kialakított fotógalériával várták az érdeklődőket július 21-én az esztergomi Rondella Galériánál, július 22-én és 23-án pedig a budapesti Capa Központ előtt a Nagymező utcában.


Utazó kamionos fotótárlat Esztergomban
 A Magnum Photos első női tagjának, Inge Morath-nak az emlékére alapított díjjal minden évben azt a 30 év alatti fotográfusnőt jutalmazzák, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt a dokumentarista fotózásban - olvasható a Capa Központ ajánlójában.
 Nyolc díjazott fotós - Ami Vitale, Claire Martin, Claudia Guadarrama, Emily Schiffer, Jessica Dimmock, Kathryn Cook, Lurdes R. Basolí és Olivia Arthur - a Danube Revisited - The Inge Morath Truck elnevezésű projekt keretében egy kamionban kialakított mobil fotógalériával járta végig a Duna-menti országokat a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig.
 A július 6-tól augusztus 10-ig tartó utazást a fotógráfusok dokumentálták is. A mobil kiállítás a Capa Központ előtt július 22-én és 23-án éjfélig tartott nyitva. A kamiontárlatot éjszakai vetítések, valamint Claire Martin és Olivia Arthur Inge Morath-díjas fotósok pódiumbeszélgetése egészítették ki. Az érdeklődők közben megtekinthették a Magnum fotósainak munkáit bemutató, Kontakt című tárlatot, és részt vehettek Virágvölgyi István, a Capa Központ szakmai igazgatójának tárlatvezetésén.
 Magyarországról Pályi Zsófia fotográfus öt napig utazott együtt a nemzetközi projekt tagjaival. Pályi Zsófia és Schumann Bianka felvételei az éjszakai vetítéseken is szerepeltek.

 Az ausztriai születésű Inge Morath 1951-ben kezdett fotózni, 1953-tól egy évig Henri Cartier-Bressonnak, a Magnum egyik alapítójának volt az asszisztense. Első női fotósként 1955-ben csatlakozott a legendás ügynökséghez.
 Harmincas éveinek elején határozta el, hogy bejárja a Duna-menti országokat, hogy megörökítse az ott élő emberek mindennapjait. A vasfüggöny miatt azonban több helyre nem jutott el. A rendszerváltozás után, 1993-ban tért vissza az egykor szovjet fennhatóság alatt álló országokba, ahol két évig dokumentálta, hogy miként hatott a szocializmus az emberek életére. A Magnum Photos világhírű női tagja 2002-ben, 79 éves korában hunyt el."

/szeretgom.hu/


 A fotósok fogadását a Rondella Galéria bonyolította le, s látta vendégül. Kérésükre ünkéntes vezetőkkel indultak felfedezni a várost, számos fotó született, melyeket a projekt lezártával Madridban lehet legelőször látnia a szélesebb közönségnek. Esztergom városa különösen érdekes helyszínnek számított a női fotósok számára, a Magnum alapító André Kertész itt készült híres felvételei miatt. A galéria utána partyt adott a Kaleidoszkóp Házban, ahol újra levetíttettük a rewiew-t, közben és utána Tonyo játszott new wave és synthpop zenéket reggelig, amire táncra perdült a közönség is.

http://www.szeretgom.hu/content/76089-utazo-kamionos-fototarlat-esztergomban

http://www.szellemkeponline.hu/foto/csatlakozz-te-is-az-inge-morath-dijas-fotografusnok-duna-projektjehez/

http://maimanohaz.blog.hu/2014/06/18/danube_revisited_the_inge_morath_truck_project

http://danuberevisited.com/

ROCK FOREVER


A kiállító Eifert Jánossal, aki a kiállítást méltatta.