2014. október 15., szerda

REANIMATIO PROJECT RELOADED

A 2014-es Reanimato Project, a Kaleidoszkóp Ház által szervezett közösségépítő és

közösségfejlesztő művésztelep és fesztivál volt. Esztergom Város Önkormányzata egy hosszú

ideje elhagyatottan álló épületet bocsátott a közösség rendelkezésére, melyet a Reanimatio

jegyében új élettel sikerült feltölteni. A Reanimatio nem jelent mást, mint újraélesztést, az

emberi kommunikáció feltámasztását a művészet erejével. Az egy hónapig tartó, a közönség

számára is nyitott alkotótelepre meghívott művészek, a program ideje alatt szabadon

választott technikákkal és tematikus megkötés nélkül készíthették el műveiket. Az alkotások

célja az volt, hogy az elhagyatott ház új életre keljen és a Reanimatio Ház, mint művészeti

alkotás funkcionáljon. A különleges hangulatú és adottságú épület újraélesztett terei a város

közösségét is invitálták, hiszen a projekt ideje alatt közösségi térként működtek, bárki

megtekinthette az alkotási folyamatot, ingyenesen részt vehetett a programokon.

A házban kialakult közösség sokszínűségét jellemzi, hogy Esztergomban élő és

alkotó művészek mellett, városi gyökerekkel rendelkező, a Kaleidoszkóp Házzal már

valamilyen kapcsolatot fenntartó hazai- és nemzetközi alkotók, valamint a várost nem ismerő

művészek is jelen voltak. Az alkotótelepen a program ideje alatt egyéb kulturális, művészeti,

zenei, a közösségépítés folyamatába illeszkedő programok kerültek megvalósításra. A

négy hetes rendezvényt a Reanimatio című kiállítás előzte meg a Rondella Galériában,

mely egy csoportos kiállítási lehetőség volt a programban részt vevő művészek számára.

A művésztelepet két napos zenés fesztivál zárta, melynek során a látogatók a Méhkas Dia

Projekt által, fényfestéssel megvilágított Reanimatio Házat csodálhatták meg.

A művésztelepen több csoport működött:

- A ház udvarán street art művészek egy egybefüggő falfestményt hoztak létre a belső

homlokzaton, Ferencz Dániel vezetésével.

- Szük Norbert és tanítványai egy UV fénnyel megvilágítható termet festettek ki,

melynek fő témája Bali és Dali.

- Szuharevszki Mihály projektje a Feketén Fehéren volt, amelynek során csapatával egy

fekete-fehér termet álmodott meg.

- A kapualjban Őry Annamária és Gép Zsuzsanna, valamint Szabó Cseke Mózes és

Mécses Éva Hilda dolgozott, két témában különböző, ám hangulatában összeillő

falfestményt hozva létre. A kapualj installációját Simon Edina készítette.

- A ház udvarán elkészült egy csodálatos japán kert, amit Andráskó Péternek köszönhet

a Kaleidoszkóp csapata.

- Hentes Ildikó előadássorozatának keretében hazai és nemzetközi közösségi művészeti

projektek kerültek bemutatásra. A workshop-on hétről-hétre olyan projektekkel

ismerkedhettek meg a résztvevők (előadás, filmvetítés, beszélgetés formájában)

amelyek lenyűgöző eredményeket értek el az emberi kommunikáció újjáélesztésével

és a művészet eszközeinek segítségével.

- Majorosi Hajnalka gyermekeknek tartott művészetterápiás foglalkozást, melynek

során a Reanimatio Ház földszinti termét festették ki közösen a gyerekekkel.

- Kézműves foglalkozások és játszóház színesítették még a programot, amelyeken

gyermekek és felnőttek is részt vettek.

A Reanimatio program rövidtávú célja a gazdaságilag, szociálisan, etnikailag, vallásilag és

kulturálisan eltérő közösségek kooperációja volt, a művelődésen és művészeten keresztül.

A művészeti megmozdulások felhívják a társadalom figyelmét a közösség problémáira, aktív

részvételre motiválnak, látványos produktumot tudnak prezentálni. Hosszú távú cél az lenne,

hogy ezek a közösségek az értékeik előtérbe helyezésével közösen cselekedjenek, valamint

az egyes közösségek hiányosságaira együttesen megoldásokat keressenek. Ez a kulturális

kommunikáció lenne hivatott a társadalmi kapcsolatok megerősítésére. A résztvevők a

program alatt megtapasztalhatták a közösségben rejlő erőt, hiszen az egyes művészek

önállóan dolgozva hoztak létre egy hatalmas közös műalkotást, a Reanimatio Házat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése