2019. november 20., szerda

ESZTERGOM PÁLYÁZAT

2019. november 8-án nyílt meg az Eurohíd Alapítvány által szervezett idei Kaleidoszkóp pályázat kiállítása, melynek témája Esztergom városa volt. Mivel a kiállításra bárki pályázhatott, a kiállítási anyagot a professzionális művészek mellett amatőrök munkáiból válogattuk össze. A szakmai zsűri tagjai voltak: Balla András fotóművész és Baksai József festőművész (a Magyar Művészeti Akadémia tagjai), valamint Paál Anikó nyugalmazott irodalomtanár. A zsűri főként a pályázati anyagok tartalmára összpontosított, fontos volt a mély gondolatiság, valamint az alkotás egyedisége. 

A kiállítást dr. Péter Csaba, az Eurohíd Alapítvány alapító tagja nyitotta meg, majd átadta a díjakat és okleveleket. A tárlat megnyitását Bakai Márton hegedűművész játéka kísérte.



Az első helyezést a zsűri két ember között osztotta meg:

A Kaleidoszkóp-díj nyertese 2019-ben:
  • Szabóné Tamás Mária – Alapok című képe.
  • Az 50.000 Ft-os pénzdíjat Csizmadia Imre nyerte, Aqua II. (Küzdelem-emlék) című szobrával.

Elismerő oklevélben részesült:

  • Adorján Attila – Szénrakodó című fényképe
  • Árvay Zolta – Angyal Esztergom felett című festménye
  • Sándor József Attila – Egy új világ kezdete című alkotása

Első helyezést ért el és Kaleidoszkóp-díjjal jutalmazta a zsűri Szabóné Tamás Mária: Alapok című képét. Az alkotás kiemelkedően mély gondolatiságon nyugszik. Amikor ránézünk, egyértelműen Esztergom bontakozik ki előttünk, mégis elvonatkoztat a megszokott látványtól, a Bazilika és a vár külső formájától. Az alkotáson megjelenő rózsaablak nem viszi el a kompozíciót, nem uralkodik a kép felett, hanem beleilleszkedik a részletek közé. A képen használt motívumkincs egyedi alkalmazása nagyon különleges, hangulatos képet tár elénk. Teljesen egyedi megfogalmazása Esztergomnak, mint vallási központnak és építészeti emlékeinek. A professzionális technikával megalkotott kép finom munkával készült. A művész a föld színeiből állította össze a kompozíciót, amely közelebb viszi a nézőt a természethez még akkor is, ha építészeti teret ábrázol.

Tamás Mária a Kaleidoszkóp-díjjal és a nyertes alkotással

Az 50.000 Ft-os pénzdíjat Csizmadia Imre nyerte, Aqua II. (Küzdelem-emlék) című szobrával. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Esztergom a víz városa. A Duna, a Garam és az Ipoly találkozik itt. Ugyanakkor a küzdelem-emlék című szobor emlékeztet minket arra, hogy a Duna folyó, mint természetes védvonal, mindig óvta a várost. 1683-ban Sobieski János lengyel király és Lotharingiai Károly herceg érkeztek Esztergom felmentésére és álltak szemben Kara Musztafa török seregével. A hatalmas túlerőtől megijedtek a törökök, akik megpróbáltak az esztergomi oldalra húzódni a Duna-hídon, amit a felszabadító sereg ágyútűz alá vett. Az ágyúgolyó rongálta híd, a menekülő törökök tömege alatt leszakadt. A többség megpróbált átúszni a folyón, ám ez nem sikerült mindenkinek, a Duna megtelt roncsokkal és fuldoklókkal. A törökök hamarosan feladták a várat, Esztergom felszabadult az Oszmán uralom alól. Ez a történelmi esemény meghatározta nem csak Esztergom, de Magyarország további sorsát is.


Oklevéllel jutalmazott alkotók

Adorján Attila – Szénrakodó című fényképe egy olyan épületnél készült, amely kedvelt helyszíne a Duna-parti sétáknak. A szénrakodó 1927. óta működött Esztergomban és funkciója az volt, hogy a dorogi szénbányák által kitermelt szénport folyami uszályokra továbbítsa. A betonalapokon nyugvó acélszerkezet majdnem 6 kilométeres kötélpályával volt összeköttetésben a szénbánya osztályozó egységével, ezen a pályán érkeztek a szénporral megrakott csillék a Duna partjához. A hajókra rakott szenet főként a csepeli erőműbe, illetve a fővárosi ipari létesítményekbe szállították. 1970-ig működött. Attila képén az elhagyott csónak és a szénrakodó magánya alkot egységet a tájban. Különös választás, amikor éppen ezzel az épülettel szimbolizálja az alkotó Esztergomot, azonban a szénrakodó monumentalitása éppen a Bazilika nagyságára emlékeztethet minket. 


Árvay Zolta – Angyal Esztergom felett című festménye egészen kicsi kép. Kicsi, mégis nagyon erősen megjeleníti Esztergom fényét, vallási hatalmát, a Bazilika felett lebegő angyallal. A festő nem törekedett a Bazilika realista ábrázolására, csak jelképesen ábrázolja, megdönti az épületet. Bizony, Esztergom is megdőlt a nehéz idők súlya alatt, de valahogy mindig vigyáztak rá az égiek. Megmaradt nekünk a vára és néhány fontos történelmi épülete, a Víziváros ódon utcácskái, házai. Sok minden odaveszett, sok minden eltűnt, mégis itt lebeg benne a történelem, itt lebegnek elődeink szellemei, akár a képen az angyal. Reméljük, hogy most is vigyáznak ránk és örömmel veszik, hogy ennyi művész fogalmazta meg érzéseit képben, szóban és zenében.


Sándor József Attila – Egy új világ kezdete című alkotása Szent István államalapító királyunk korába repít vissza minket. Közvetlenül megkoronázása után verette államunk első pénzérméit, az ezüst dénárokat. A dénárok egyik oldalán a zászló és a királyi lándzsa, a másik oldalán egy templom volt látható. István pénzérméit minden bizonnyal Esztergomban vagy Székesfehérváron verték. Fontos jelképe az államalapításnak, Magyarország kereszténnyé válásának.


A kiállítás 2019. december 1-ig tekinthető meg 11:00-16:00 óra között, hétfői napok kivételével.
A belépés ingyenes!


Támogatók: Esztergom Város, Eurohíd Alapítvány, Kaleidoszkóp Ház, Nemzeti Kulturális Alap, Solva Glass

A kiállítás szervezője és rendezője: Mécses Éva Hilda művészettörténész
Fotók: Mécses Éva Hilda és Madarász-Gép Sarolta










































2019. október 16., szerda

Ekszpanzió XXXI+3.

2019. október 4-én nyílt meg a Németh Péter Mikola által szervezett, immár 31. évébe lépő Ekszpanzió XXXI+3. című kiállítás. A kiállítást Köpöczi Rózsa művészettörténész, volt múzeumigazgató nyitotta meg, aki meghívta és kiválogatta a tárlaton szereplő művészeket és alkotásokat. A kiállításmegnyitó egy zenei- és irodalmi performansz keretében zajlott le.


EKSZPANZIÓ +++ ADYTON:
A NÉGY PLATÓNI ERÉNY KIÁLLÍTÁSÁNAK KÉPEIRE Koncert-színházi előadás NÉMETH Péter MIKOLA versei alapján, GRENCSÓ István hangszerelésében és vezényletével.
Közreműködnek: Benkő Róbert (nagybőgő), Németh Zsófa Nóra (versmondás, fuvola), Hoffmann Tamás (Boldi) (szintetizátor), Stanislaw Lazarus (doromb), Heidrich Roland (akusztikus gitár), Németh Balázs Kristóf (dob), Pantali Lőrinc (szaxofon) és mások.


Kapcsolódó programok - 2019. Mindszent havának pénteki és szombati napjaira Esztergomba meghívott előadóink:

Október 18. 19:00
AZNAP PROJEKT koncert
Bakai Márton (hegedű), Magyarkúti Balázs (nagybőgő), Németh Zsófia Nóra (fuvola), Németh Balázs Kristóf (dob), Stanislaw Lazarus (doromb);

OPÁL SZÍNHÁZ: A 3lábú kutya - fónikus-zenei performansz (40 perc)
Németh Zsófia Nóra (fuvola)
Szöveg: Samuel Beckett. Ének/hang: Brenner Zoltán, Syporca Whandal.
Zene: Falcsik Tigris (dobok), Kreutz László (elektromos dob), Ürmös Attila (harmonika). Játék: Gulisio Tímea. Rendezte: TRICEPS;

SICKPICNIC koncert
Csernovszky Márton (basszusgitár), Hoffmann Tamás Boldi (szintetizátor), Németh Balázs Kristóf (dob), Pantali Lőrnic (szaxofon)

Október 19. 11:00-17:00
Kortárs költők, írók a Babits Házban versekkel felelnek a négy erény hívó gondolatára. Bokor Levente, Dobos Tas László, Gulisió Tímea, Halász Ágnes, Handó Péter, NPMikola, Pátkai Tivadar, Tomaji Attila
Szentmártoni Szabó Géza előadása: Parthenope veszedelme / Újdonságok a Janus Pannonius-filológia köréből. Közreműködik a BAKAI SZÍNKÖR és a BLB Trió (Hoffmann Tamás Boldizsár, Pantali Bence, Pantali Lőrinc)

Október 25. 17:00
Prof. Dr. Prokopp Mária összegző és záró előadása a Rondella Galériában: Esztergom, a várkápolna és Vitéz János érsek studiolójának freskóiról;
Madics György: A kör négyszögesítése (versek)
Közreműködik az ARANYALMA PÁROS
Gerbi Bernadett (ének, tambura), Vaskó Zsolt (fúvós hangszerek)

A belépés minden programra ingyenes!

A kiállítás 2019. október 27-ig tekinthető meg a Rondella Galériában, 11:00-16:00 óra között. (Hétfői napok kivételével.)

Támogatók: Esztergom Város, Eurohíd Alapítvány, Kaleidoszkóp Ház, Nemzeti Kulturális Alap

Fotók: Mécses Éva Hilda