2014. január 14., kedd

Andráskó István emlékkiállítása



 "Andráskó István ezidáig utolsó kiállításának megrendezését 2010 tavaszán a város vállalta, hogy kifejezze tiszteletét Esztergom Pro Urbe-díjas festőművésze iránt. A 80. születésnap jubileumi alkalomként kínálta egy módszeresen visszatekintő (ún. retrospektív) tárlat lehetőségét, amely korszakról-korszakra az egész életművön végigkalauzolja nézőit. Az „ünnepelt” azonban legkevésbé sem érezte szükségét az ilyen gyűjteményes „leltári” bemutatónak. Így aztán ez, a 2010-es tárlat az akkor még alkotóereje teljében élő festő tudatos válogatása volt: csupa olyan műből (akvarell, pasztell és olajképekből) amelyeknek a tulajdonosa is ő volt. 52 alkotás a több százból, amit műtermében addig megőrzésre érdemesített. Nem igen foglalkoztatta mit hagy hátra,a még hátralévő is kevésbé… Ami igazán fontos volt számára, ami – testiekben egyre gyengülvén – életerejét táplálta: a folytonos készenlét volt, a következő kép létrehozására. Amellyel talán ő maga is elégedettebb lehet, mint az addigiakkal..Úgy tartotta: múltjának szakszerű méricskélése nem az ő dolga. Előre tekintett: ránk – mindenkori tárlatlátogatásaira. Ami képei sorából neki kedvére való volt – vajon az lesz-e számunkra is?Megnézik-e ? És ha nézik, - látják-e,amit festői tükrében mindig láttatni próbált : a "valódiban az igazat ",amit benső világából a külső látványba belevetít.A természet " örök szépségű " arcában a számtalan változatú,mert legszemélyesebben emberi arcot. Andráskó Istvánéban - a miénket.
Ez a mostani,a Vármúzeum rondellájában rendezett kiállítás az ő felfogását követi - üzenetét folytatja.Január 10-én 18 órakor nyílik ; azon a napon ,amelyiken egy esztendeje
templomi szertartással hamvaitól búcsúznunk kellett.Szintén magántulajdonú,immár hagyatékká vált csaknem 50 kép.Emléktárlat,amelynek válogatói,összeállítói : Andráskó Péter,az egyik unoka,aki festőművészként is örököse lett és Fekete Ida,aki az utolsó - egyre inkább a műterem-lakáshoz kötött - alkotói korszakában sok éven át akt-modellje volt.Ők sem
visszanézni akarnak,egy hosszú,művészi változatokban gazdag,mégis egységes folyamatra emlékeztetni.Nem egy lezárult életműre,hanem a művész halálával megnyíló evilági (utó-) életére.Hogy az is minél hosszabb lehessen : nekünk kell éltetni hagyatékát.Élni vele - igazán, mert a legéletszerűbb természetességgel : időnként tárlatokat rendezni képeiből,nézni és újranézni azokat. Hazavinni belőlük a nekünk valót - lelkiekben befogadva,ha meg úgy tetszik, megvásárolva,tárgyi valóságukban is " kisajátítva " hazavinni belőlük a nekünk valót..."

Elhangzott a megnyitón, Nagyfalusi Tibor, műterem és tárlatlátogató, baráti útitárs szájából. A megnyitón különböző korszakaiból láthatunk szemelvényeket, a kiállítás gerincét derűsebb, komorabb tájképei alkotják. Számos aktfestményéből is felvillantottunk egy kisebb szegmenst. Az installáció részét képezik személyes tárgyai, eszközei, bútorai, zene iránti rajongását bizonyítva főként jazz bakelitlemezei.