Rondella Galéria: Apáti-Tóth Sándor: Atlantisz

A Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának Rondella Galériájában nyílt meg Apáti-Tóth Sándor fotóművész Atlantisz című kiállítása 2017. június 2-án, az Eurohíd Alapítvány és a Kaleidoszkóp Ház szervezésében. A kiállítást Szakolczay Lajos, Széchenyi-díjas irodalom- és művészetkritikus nyitotta meg.

Atlantisz, az elsüllyedt világ. Apáti-Tóth Sándor fotói visszahozzák töredékeit, melyeket nem biztos, hogy a tenger mélyén kell keresnünk. A képeken tárgyakat látunk, mögötte pedig ott az ember, emberi emlékek, emberi gondolatok. Az ember és élőlények megkövült nyomai, életnyomok, kövek, a víz, a nap, a hold és a levegő atmoszférikus ábrázolása. Egyúttal saját emlékek ezek, keserédes hangulatok, keveredve szakrális jelképekkel.

Az elhagyatott tájban álló régi fakeresztről hiányzik a korpusz. Úgy tűnik, az emberek már hanyagolják a vallást, magukra hagyták szimbolikus tárgyait. A következő képen Krisztus szobra a fűben hever, átadva magát az enyészetnek, az elmúlásnak. A létra szimbóluma már az ég és föld összekötője, azok kapcsolatára utal. Egy elkorhadt, elhagyatott létra, melyet már senki nem használ, de ott a lehetőség arra, hogy a létrát újra használatba vegyük és ismét rátaláljunk az égiekre.

A képsorozat, ha jól megfigyeljük, tele van ókeresztény jelképekkel. A szőlő és a bor szimbolikája az Ószövetségben is megjelenik. Jézus önmagát hasonlítja a szőlőtőhöz, a szőlő pedig a híveket jelképezi. Az Újtestamentumban a bor már Krisztus vérévé lényegül. Apáti-Tóth Sándor képén a szőlő már nem friss, elfonnyadt. Leszedték a tőről, már nem élteti a víz és a napsugár. Sötét szemein azonban megcsillan a fény, új reményt adva az életnek.

A halat mint Krisztus és a kereszténység szimbólumát használták már a korai időktől fogva. A keresztvíz kapcsán a víz fontos szimbóluma a kereszténységnek, mint a Szentlélek jelképe. A borospohárban, vízben úszó hal uszonyain a lemenő nap világít át. A napfény életet ad a képnek és egyben sejteti azt is, hogy a pohár víz a hal életének csak pár percében ejti foglyul őt, mert várja a végtelen tenger és a szabadság. A vízhez köthető kagyló, a feltámadásra utal. Piero della Francesca: Jézus megkeresztelése című képén, kagylóból öntik a szenteltvizet, így a keresztséghez is kapcsolható szimbólum.

Apáti-Tóth Sándor almát ábrázoló képe (Anyám almája), nem csak mint szakrális szimbólum jelenik meg. Szűz Mária kezében az alma arra utal a festészetben, hogy Mária, mint második Éva részt vállal a megváltásban. Van olyan hagyomány, hogy a Tudás fájáról szakított gyümölcs magjából eredt az a fa, amelyből Krisztus keresztfáját ácsolták. Ez az alma azonban különleges. Lehámozott héj fog körbe egy friss zöldalmát. Jelenheti az életet és a halált, a születést és elmúlást, az fiatalságot és az öregséget, a romlást és a frissességet, a jelent és a múltat egyszerre.

Ha túllépünk a szakrális gondolatok témakörén, hétköznapi használati tárgyak jelennek meg szemünk előtt. Egyszerűségük az élet egy-egy mozzanatát örökíti meg. Emlékek, fontos tárgyak, melyek embereknek és az alkotó művésznek sokat jelentettek. Bár a fotókon egy embert sem látunk, a tárgyak mögött ott rejtőzködnek, gondolatainkban helyet kapnak azok, akik ezeknek a tárgyaknak gazdái voltak, akik ezekben a pillanatnyi jelenetekben szerepeltek. Egy kalap egy régi lócán; egy néma zsebóra, mely már nem ketyeg; egy hajdani bálon viselt női cipő; megszáradt rózsacsokor; restaurálás alatt álló régi hegedű ... Mind-mind emlékeket őriz, az alkotó emlékeit. Azonban minden nézőnek felderengenek saját emlékei, saját nagyszülei, rokonai, féltve őrzött családi fotói.