2022. november 16., szerda

LICHNER BARBARA ÉS LISÁNYI ENDRE NYERTE A 2022-ES KALEIDOSZKÓP-DÍJAT

 

A Petőfi 200 emlékév tiszteletére az Eurohíd Alapítvány is meghirdette idei összművészeti pályázatát, Petőfi 200: Elpusztuló kert ott a vár alatt címmel. A pályázaton Lichner Barbara és Lisányi Endre képzőművészek Petőfi √200 című közös munkája nyerte el a 2022-es Kaleidoszkóp-díjat.

Az Eurohíd Alapítvány által kiírt összművészeti pályázat minden évben valamilyen aktualitáshoz és Esztergomhoz is kötődik egyszerre. Idén Esztergom városának témája mellett az is fontos volt, hogy a Petőfi-bicentenárium is jelen lehessen a pályázati kiírásban. Amikor Petőfi verseit átnéztük, úgy éreztük, a címadó vers a 2021-ben visszaadott Pázmány Péter utcai Reanimatio Ház és művésztelep sorsához kapcsolódhat, illetve ahhoz, hogy nehéz küzdelmek árán tudunk színvonalas művészeti programokat teremteni a városban. Petőfi harcos és költő volt egy személyben, példaként szolgálhat a művészettel foglalkozó emberek számára, amikor valamilyen nehézséggel állnak szemben. Valóban sok nehézséggel álltunk már szemben munkánk során, de az elhivatottságunk mindig átsegített minket a problémákon. A Reanimatio Ház és hozzá kapcsolódó kert, a benne létrejött művészeti élettel együtt „puszult el”, ugyanakkor folytattuk tovább a munkánkat a Rondella Galériában és jelenleg a Kapcsolatok Házában, ahol a pályázathoz kapcsolódó kiállítás is látható.

A pályázatra beérkezett műveket bíráló szakmai zsűri három tagja Balla András fotóművész (MMA), Baksai József festőművész (MMA) és Paál Anikó irodalomtanár voltak. Döntésük alapján Lichner Barbara és Lisányi Endre képzőművészek alkotása kapta az első helyezést. A művészek képviseletében Lisányi Endre vette át Esztergomban a Kaleidoszkóp-díjat, melyet a Solva Glass Kft. ajánlott fel a nyertesnek.


A Petőfi √200 kiindulópontja az Elpusztuló kert ott a vár alatt témakiírása volt. A fotókkal megörökített performansz helyszíne a rákosligeti Maros Mozi. A helyszín története több szempontból rokonítható a hajdani esztergomi művésztelepével, mivel jelenleg szintén hasonló reanimációs házként szolgál. A Maros Mozi kertjének és épületének pusztulása és épülése egyszerre zajlik, melynek központi díszlete a Melocco Miklós által készített Petőfi-szobor gipszmodellje. Az alkotók leírják, hogy a romos épületben meghúzódó szobor az egyetlen Petőfi emlékműve a kerületnek, ugyanakkor az alkotás az idősebbeket nem Petőfire emlékezteti, hanem a szobrot készítő szobrászra, Melocco Miklósra, aki akkoriban gyakran megfordult Rákosligeten. Tulajdonképpen ez az „átcsúszás“ figyelhető meg a Petőfi 200 programsorozat kapcsán megrendezett kiállítások esetében is. Egy mű a megformáltsága miatt értékelhető műként és nem a témája miatt, viszont a téma megformáltsága legtöbbször erősebben mutat vissza az alkotóra, mint a mű témájára.

 „A dekonstruáló performansz során olyan helyzetekbe állítottuk a gipszmodellt, amelyek merőben idegenek a szobor-léttől. (Szemétre vetve, talicskán a gazban, élő személyként bánva vele, vagy ironikus szituációba hozva: újra leleplezés, posztamensre állított töredék, stb.) Ezekhez a mozzanatokhoz-cselekvéssorokhoz kerestünk olyan idézeteket, amelyek – szervesen kiegészítve a képeket – hozzájárulnak ahhoz, hogy egy eddig kevésbé látható, kevésbé ismert, de hiteles (tehát nem önkényes) Petőfi-képet alkossunk meg. A szokványos Petőfi-rétegek visszabontásával, és újak bevonásával az emlékezés-aktus mibenlétét kívántuk értelmezni és más megvilágításba helyezni.„  írják az alkotók.

A performanszról készült fotókat egy kiadványban jelenítették meg a szerzők, a hozzá tartozó idézetekkel együtt. A művészkönyvhöz kapcsolódik Lisányi Endre, Zarándoklat Kiskőrösre című egyperces performanszának dokumentációja is, amely szintén megtekinthető a kiállításon.

A kiállítás 2022. november 27-ig, 11:00-16:00 óra között látogatható - hétfői napok kivételével - a Kapcsolatok Házában. (Esztergom, Széchenyi tér 14.) A belépés ingyenes!

Mécses Éva Hilda művészettörténész

A kiállítás támogatói: Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Együttműködési Alap, Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Eurohíd Alapítvány, Kaleidoszkóp Ház, Spori Print Vincze Nyomda


 
A nyertes pályamű:














 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése