"Kertem nárcisokkal végig ültetéd"

A kiállító művészek: Andráskó Péter, Brassai Gabriella, Buda Gábor, Ducsai Péter, Ef. Zámbó István, Énzsöly Kinga, Farkas Kata, Gaál József, Gábriel Ajna, Gazdag Ágnes, Gép Zsuzsanna, Horváth Roland, Kaci Simon, Kanász Nikolett, Kertész Kinga, Kovács Alida, Kudász Gábor Arion, Magyarósi Éva, Nagy Benjámin, Őry Annamária, Rabóczky Judit, Szabó Klára Petra, Szenteleki Gábor, Szuharevszki Mihály, Töttös Kata, Ürge Ágnes, Varga Emma, Verebics Ágnes, Verebics Kati

A kiállítást megnyitotta: Karafiáth Orsolya költő, forditó, publicista, énekesnő
http://www.facebook.com/pages/Karafiáth-Orsolya/190985537638780?fref=ts

Szuharevszki Mihály legújabb képének „mellékszereplője” tekintendő kiállításunk fő motívumának. A kiállított képek közül időrendben ott tűnik fel elsőnek a nárcisz. Szent Júdás Tádé apostol a reménytelennek tűnő dolgok védő szentje ; a művész a képen az új képi szimbólummal a remény irányába billenti ki a mérleg nyelvét.
A görög mitológiában Narcissus délceg ifjú, aki Héra átka következtében beleszeret saját tükörképébe majd sóvárgásában a nárcisz nevű virággá változik. A negatív kicsengésű mitológiai alaptörténet az egészséges nárcizmus gondolatával tehető reménytelivé. Az egészséges nárcizmus az ember önmaga iránt érzett szeretete, védelem különféle ártalmak ellen, jó lelkiállapotot eredményez. Jelen kiállításunk célja ennek a lelkiállapotnak a bemutatása, a virágok és önarcképek kortárs művészek ábrázolásában jelennek meg.

A meghívón Szabó Klára Petra az Art and Style blogger talinni projektje.
http://artstyleblog.blogspot.hu/
http://szaboklarapetra.blogspot.hu/

A megnyitón elhangzott szöveg:

  "Ha egocentrikus az az ember, aki minden reggel, rögtön a kávé után megnézi magát a google keresőben – szigorúan az utolsó 24 órát, hiszen nincs nap, ami kimaradna – akkor én egocentrikus vagyok. Mégis kicsit elcsodálkoztam azon, hogy amikor felkértek arra, hogy megnyissam ezt a kiállítást, a telefonban nyomatékosan hangsúlyozták, hogy azért gondoltak rám, mert olyasvalakit kerestek, akinek túlteng az ego-ja. Én ilyen lennék? Tettem fel magamnak a mélyre vezető kérdést. Tényleg ez sugallnám? Valahogy mindig fura ez nekem, mert – és szigorúan csak magamból kiindulva, mert honnan máshonnan startolhatnék – hajlanék arra a feltételezésre, hogy mindenki ilyen. Hogy mindenkinek önmaga az első, önmaga a viszonyítási pont, az origo. Én érzek, bennem alakulnak ki a dolgok, nem tudok túllépni ezen az egyes szám elsőn. És szerintem nem mond igazat, aki azt állítja, képes erre. Persze elfedheti mindezeket mindenféle belénk nevelt álszemérem, a néha túlzó fokokat öltő szerénység, a kishitűség. De meggyőződésem hogy a kishitűség is az egoizmusból fakad -magunkkal foglalkozunk akkor is, mikor leértékeljük a személyiségünket. Viszonyítunk, méricskélünk, mérjük magunkat a másikhoz – és néha nyomaszt, amit eredményként kapunk. De a központ mindig és kizárólag az én. Persze, hallottam én is önfeláldozásról, mélységes alázatról, a perszóna kiiktatásáról. De szerintem ez nem a valóság. A valóságban mindent 

magunkon szűrünk át – és ami nagyon távoli, nagyon kívül van, az egyszerűen nem juthat beljebb. A művészeknél ez különösen így van. Nemrégiben készítettem egy interjút az itt szintén kiállító Ef Zámó Öcsikével, és ő – mikor visszaemlékezett a kezdetekre, szintén azt mondta: ő nem értette, mi ez az ellenállás velük kapcsolatban, hát nem mindenki ugyanúgy gondolkodik? 

 Bevallom, engem először megtévesztett a címadó idézet, hiszen Csokonay verse számomra igen egyszerű: egy dologról szól csak: Lilla szerelmének elvesztéséről, és mindebben a fájdalmas körben a nárcisz, amivel Lilla beülteté a kertjét, nem több önmagánál: szép virágnál, és egy dolgot jelképez csupán – az egykori szerelmet. És most hadd térjek ki egy 

a nárcisz egyéb jelentéstartamaira!

 Én amúgy is szeretem a virágokból, vagy egyéb természeti képekből kiinduló metaforákat. Jelenleg épp egy bestiáriumot írok a női testről és vágyról, melyben ezeket mozgatom. Alapvetően belénk égtek ezek a jelentések. Vörös rózsát kapni ugye szerelmet feltételez, a sárga rózsa nálunk egyéni jelentést kapott. És szigorúan hordozzák a maguk képzettársait – éppen így a nárcisz (Narcissus) is, mely többféle szimbólumot hordoz. Mindenhol mást. Míg nyugaton egocentrizmust, önzést, jelent, ezért is nem illik vendégsége nárciszokkal beállítani, míg Kínában a gazdagság és a szerencse jelképe, és mert virágzása az új kínai év kezdetén történik, ezért az újjászületés szimbólumává vált.

 Nevét ugye Narcisszusról kapta, ezt tudjuk jól, szépen látszik a virágon, hogy a levelei önmaga felé hajlanak. Az már talán kevésbé ismert, hogy a görög narkoa – bénítani igéhez is köze van, hiszen minden nárcisz tartalmaz mérgező likorin alkaloidot, elsősorban a hagymájában, de a leveleiben is. A liliom rokona, ami nekem a kedvenc virágom – a liliomok között is meg lehet halni, szép, dívához illő halál, megfulladni gyönyörű virágok illatában, eggyé válni velük. Azt is kevesen tudják, hogy a nárcisz gyógynövény is. Hányás kiváltására, illetve dunsztkötésként égési sérülésekre és sebekre alkalmazzák.A sáfrányhoz hasonlóan hagymája a galantamin egyik forrása, melyet az Alzheimer-kór kezelésére használnak. A nárcisz olyan vegyületeket tartalmaz, amelyek képesek átlépni a vér-agy gátat. A Koppenhágai Egyetem kutatói azt vizsgálják, vajon ezekkel az anyagokkal be lehet-e szállítani az antidepresszánsokat az agyba, hogy fokozni lehessen a gyógyszerek hatékonyságát. Egy kínai kutatás szerint ráadásul a nárciszban lévő vegyületek bizonyos daganatos sejteket, köztük a leukémiás sejteket is elpusztítják.

A katolikus vallásban a másik neve húsvétvirág Az újabb kutatások szerint a keleti tazetta ~ lehetett e bibliai növény. A nemzetségnek ez az egyedüli közel-keleti képviselője ma is ~os rétként borítja e síkság bizonyos részeit. A keresztény művészetben a paradicsomi növények közé sorolják. Szépsége alapján a Mária-szimbólumok egyike, feltámadás virágának is nevezik, s keresztrefeszítés-képeken is látható. Lehet a bűn, az önzés és az önszeretet jelképe is.

 Nárcisszusért minden nő és minden férfi rajongott. Ám ő – saját tükörképét megpillantvaönmagába szeretett bele. A pszichológiából ismert a narcisztikus személyiségzavar képlete. Az ilyen személy valósággal túlnő önmagán, kérkedik, henceg, mindenkit túlbeszél, kiterjeszti a saját egóját mindenkire, más info nem jut be, mint ami rá vonatkozik. Ennek hátterében a szakemberek szerint önértékelési problémák állnak, anélkül, hogy maga a figura ennek tudatában lenne. Minden gyerek életében van egy időszak, amit primer narcizmusnak nevezünk. Ez arról szól, hogy kezdetben a gyermek minden vágya, figyelme, önmagára vonatkozik, amikor világának középpontja ő maga. Aztán kitágul a kör, a gyermek tudomást vesz a saját magán kívül létező világról, a szüleiről, és ők lesznek a szeretetének tárgyai. Sebők Zoltán közölt egy érdekes a nárciszus-mítoszról. „A mitológiai Nárcisz még sohasem látta meg önmagát, tehát még nem különült el lelkében az én és a más; tudatszerkezetébõl hiányzott az a rész, amit éntudatnak vagy öntudatnak szokás nevezni. Ez természetesen nem jelenti szükségképpen azt, hogy differenciálatlan tudattal sem rendelkezett, hiszen ember volt, akinek szerelméért ráadásul szebbnélszebb lányok versengtek. Felvetõdik a hagyományos kérdés: csoda-e, hogy a szép ifjú mégis saját magába szeretett bele? A válasz az elmondottak után egyértelmû: nem, hiszen tulajdonképpen nem is saját magába szeretett bele. Az a még akceptálatlan én ugyanis, amit a tükörben látott, számára ugyanaz volt, mint a nem-én, vagyis a más. Amint látjuk, Nárcisz egyáltalán nem volt "narciszoid", vagyis önszeretõ alkat. Aki annak tartja, figyelmen kívül hagyja, hogy én-tudat híján el sem képzelhetõ az önszeretet. Nárcisz hibája egyedül alulinformáltságában kereshetõ: abban, hogy nem tudott különbséget tenni saját maga és a más között.”

 Visszatérve Csokonaihoz – ha mégis többre gondolt a nárcisszal, ha a nárcizmus szemszögéből értékeljük ezt a verset, talán a J.A sor ugrik be: a gyermekké tettél című művéből: Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén nagyon meg tudtam szeretni veled.” Hogy Lilla elültette benne a magokat, hogy ő mégis sok, mégis többet ér, mint amit gondolt, ám hiába, a szerelem elvesztével ebből semmi nem marad. Nos, én azt gondolom, sosem a másik adja meg a visszaigazolást. Kérdés persze, hogy elég-e a az egoistának, vagy az önfókuszúnak csak és kizárólag önmaga? Nem a visszacsatolások kapcsán nő-e meg az ego? Nagyon nagy kedvenceim a dívák – Karády Katalin, Marilyn Monroe, Edie Sedgwick – és még sorolhatnám. Ám ha belegondolunk, az életük tükrében mi lesz nyilvánvaló? Az, hogy ezek a nők – egy-két kivételtől eltekintve – tragikus sorsú alakok voltak. Megtört heroinák, akiknek a színpad fénye üres, kopár árnyékokat hagyott hátra, akik kiszorultak önnön életükből, belekényszerültek egy színes pillanatképbe. Amiről nem biztos, hogy ők maguk néznek vissza. Nemrég látogatónk volt, aki nézegette a lakásban kirakott képeket, a zöme engem ábrázol. Természetesen szépen kiretusálva, megkomponálva, egy ideálisabb önmagamat felmutatva. Ismerősöm nagyon nevetett: „És te elhiszed, hogy ez te vagy?” 

Nem, hiszem, hogy én lennék, illetve nem gondolom, hogy az vagyok, egyszerűen tetszik az, amit belőlem alkotni lehet. Épp ezért szeretem a rólam készült pár festményt is, vagy amikor komoly stáb készít belőlem valami egészen elképesztőt. Lenyűgöz, hogy mindez egy személyből – belőlem – megkonstruálható. 

 Megmutatni valamit, ami túlmutat a puszta személyességen – ez talán egoizmus? A művész, aki önarcképet fest, amiben meglátunk egy univerzális üzenetet, egoista?

 Mottó: József attila Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat

Belőlem csak a hibák hiányoznak.

Nagyanyám: nem ismerek magamnál különb embert."

Írta és előadta: Karafiáth Orsolya

Láposi Lilla Töttös Kata festménye előtt

Varga Emma botanikus rajzai, melyek több hazai, illetve külföldi könyvekben, növényhatározókban megtalálhatóak.Speciális területe a magyarországi növények, vadvirágok vidékek szerinti feltérképezése.Véleménye szerint, sok virág lerajzolása közben jött rá, a virág közepe általában angyalhoz hasonlítanak. Legismertebb itthon munkái között találhatjuk a Búvár és Fürkész könyvek egyes részeit. Sajnálatos tény, hogy nemcsak a városokban, de a mezőkön, legelőkön egyre kevesebb fajta növény található, ami a kaszálás gépiesítésének tulajdonítható.

Szabó Klára Petra akvarellel készült önarcképeit több helyen a világban kiállította, egy nagyobb méretű munkája is ki volt állítva, mely különböző virágok akvarelljeiből állt. A virágok teljes frisseségétől az elkorhadásig voltak dokumentálva, ezekből egy kör alakban kifelé voltak a korhadtabbak installálva.

Szuharevszki Mihály: Szent Júdás, 2013.

Molnár Ágnes Éva: Kötésben/TRIBUTE

A kiállítás Karafiáth Orsolya performance-a nyitotta, mely szembeállította a természetes nő és a public relation , napjaink által diktált, mindenhez értő és végletekig önmagára "valamit" adó sikerorientált, a társadalom által megkívánt "természet" által diktált nőt. Ahogy Psota Irén énekelte annak idején "Az igazi nő mindent jól csinál, az igazi nő mindenhez ért, az igazi nő mindenben helyt is áll, s nem kiált a szomszédért!"

 Molnár Ágnes Éva fotóinak egy része szűkebb, családi körben játszódnak, míg a többi különböző női feminista csoportok, világhírű akcionisták helyzeteit elevenítik fel. Az anyag előtte a Capa Központban volt látható, melynek kurátora Bán András, műkritikus volt.
 "Determinál, köt minket az a mikroközösség, melyben élünk. Ez a kötöttség és kötődés meghatározza szerepünk ezen kis közösség keretein túl is. Együtt élünk másokkal. egy kapcsolatszövetben, előző generációkkal elválaszthatatlan függésben, akaratlan átörökítésben, mások akaratának alávetetten, vagy önként, vagy véletlen.

 A KÖTÉSBEN című sorozatom a család definíciójának és értelmezésének pluralitását, az együttélés különböző módjait mutatja be a mai társadalomban. Bizonyos értelemben családfotók, melyek kiemelik a közösségen belüli viszonyokat, kötődéseket egy őszinte gesztuson, a táncon keresztül."

A művész által kiválasztott három aktivista csoport (Pussy Riot, Guerilla Girls és Gulabi Gang) mindegyike társadalmi célokért küzd főként a nemek közötti egyenlőség területén. Összetartozásuk egyértelművé tételére erős, visszatérő vizuális jegyeket használnak. Ezek a képek és attribútumok köszönnek vissza Molnár Ágnes Éva fotóin – álarcaik mögé rejtőzik, az azonosulni vágyás gesztusával tiszteleg munkásságuk előtt. A beállított fotókon az újrajátszásokkal és utalásokkal a különbözés és azonosulás lehetőségeit gondolja végig.

Fotó: Molnár Ágnes Éva, Tribute, Guerilla work

„Alapvető gondolkodás- és cselekvésbeli fogyatékosságokról árulkodik minden próbálkozás, hogy családban és hivatásban a régi viszonylatokat állítsák helyre férfiak és nők között” – írja Ulrich Beck a globalizáció taglaló egyik tanulmányában. „A családon belüli és a nemek között bekövetkezett változásokat csupán magánjellegű jelenségnek és problémának tekinti, s nem ismeri fel összefüggésüket a társadalmi és kulturális modernizációval.” A családi szerveződések szabályainak rongáltsága, átláthatatlansága a családi szerveződés alapjait is kétségessé teheti. Molnár Ágnes Éva itt bemutatott másik, most elkezdett, KÖTÉSBEN című sorozata másképp érvel. Úgy gondolja, determinál, köt minket az a mikroközösség, melyben élünk. Ez a kötöttség és kötődés meghatározza szerepünk ezen kis közösség keretein túl is. „A nők és férfiak együttélésének valamennyi (házasság előtti, alatti, melletti és utáni) formájában évszázados konfliktusok törnek elő” – érvel Beck. A konfliktusoknál erősebbek a kötések – válaszol Molnár Ágnes Éva. Együtt élünk másokkal, egy kapcsolatszövetben, előző generációkkal elválaszthatatlan függésben, akaratlan átörökítésben, mások akaratának alávetetten, vagy önként, vagy véletlen.