2024. február 13., kedd

NÁDOR GÉZA: látványTÁRlat

 

A LÁTVÁNYTÁRLAT címet adta Nádor Géza fotográfus a kiállításának. A látványtárlat cím a múzeumi látványtárakra szeretné visszavezetni a nézőt. Egy látványtárban nem szükségszerűen kell tematikusan kiállítani a tárgyakat, alkotásokat. Ezen a tárlaton sincs tematika, ugyanakkor mégis minden összefügg. Nem csak azért, mert Nádor Géza fotózta őket, hanem mert bármerre nézünk, épületelemeket és emberi kéz által összerendezett „köveket” látunk. A kiállított képek nagyon letisztultak, mind formákban, mind színekben. Ugyanakkor nem próbáltunk beszorítani minél több képet, ahogy azt egy látványtártól elvárnánk, inkább lazán közelítettük meg a fogalmat.

Nádor Géza eredeti foglalkozása régész, innen adódik a fotók témája. Nem csak szakmai kötődésre gondolok a műemlékek felé. Egy régésznek nagyon jól meg kell figyelnie a környezetet és a tárgyakat, amiket vizsgál. Látszik is ez a gondolkodásmód a fotókon: a pontos megfigyelés, a részletek kiemelése. Néha olyan ábrázolásokkal találkozunk a munkákon, ami egészen elgondolkodtató, hogy mit is ábrázol, annyira kis részletet láthatunk csak az egészből. De ez nem zavarja meg a nézőt, hiszen a hangulat, a látvány így is átélhető. Az, hogy ezek az álló, statikus tárgyak mégis élővé válnak, a fénynek köszönhető. A fény és árnyék hatása az, ami ezekbe a fotókba életet visz. Mivel a fényviszonyok folyamatosan változnak, ki kell várni az a pillanatot és megkeresni azt a pozíciót, amitől a látvány élni tud. Nádor Géza ennek nagyon jó mestere.

A kiállított fotók visszahozzák a régi korok hangulatát, a régi mesterek kézjegyeit, ugyanakkor nagyon is modern látásmódúak. Ez a kettősség az, ami annyira érdekessé és különlegessé teszi őket. 

Mécses Éva Hilda művészettörténész

A kiállítás megnyitója itt megtekinthető:

 

 
A kiállítás támogatói: Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Együttműködési Alap, Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Eurohíd Alapítvány, Kaleidoszkóp Ház, Spori Print Vincze Nyomda























 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése