2018. április 17., kedd

Csetneki József: Szarkalábak




2018. április 13-án nyílt meg Csetneki József: Szarkalábak című kiállítása az Eurohíd Alapítvány rendezésében. A megnyitó alkalmából Novotny Tihamér művészeti író méltatta Csetneki József munkásságát. A tárlat 2018. április 29-ig tekinthető meg a Rondella Galériában, 11:00-16:00 óra között. (Hétfői napokon a galéria zárva tart.)

A program az NKA támogatásával valósult meg. (www.nka.hu

Csetneki József és Novotny Tihamér

Csetneki József festőművész Sárospatakon él és tanít, az Art-Ért Művészeti Iskola vezetője. A Rondella Galériában már kétszer mutatkozott be csoportos kiállításon, az Érdi Művésztelep alkotói között, illetve a Bükkszék Művésztelep tagjaként. Idén egyéni kiállításon mutatja be alkotói munkássága sokszínűségét. Most kiállított képein a kékek, vörösek, illetve a föld színei dominálnak. Felületei sok helyen strukturáltak, rusztikusak. Munkáinak lényegét a kompozíción belül létrehozott véletlenszerűen alakuló festékfoltok adják. A lazán egymás fölé festett vékonyabb- és vastagabb festékrétegek új színeket, új formákat, új struktúrákat hoznak létre a felületen, hogy aztán egy egész kompozícióként fejtsék ki mondanivalójukat. Néhol egészen éles kontrasztok, máshol szinte egymásba olvadó színek jellemzik munkáit, így találkozunk teljes feszültséget keltő, máshol nyugalmat árasztó kompozíciókkal. Az egymásra festett színek és alakzatok mélységet adnak a képeknek, szinte térbelivé válnak a vásznon. Érdemes ellátogatni a galériába azoknak, akik kíváncsiak ezekre a nagyon érdekes alkotói kísérletekre. A kiállítás sokszínű, színes, egyedi látásmódot tükröző tárlat.

A kiállítás megtekintése ingyenes!

Szöveg és fotó: Mécses Éva Hilda, művészettörténész


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése