2017. szeptember 6., szerda

FRISS - Szabó Cseke Mózes és Szabó-Kozma Bettina kiállítása


2017. július 07-én nyílt a Rondella Galériában, Szabó Cseke Mózes grafikus és Szabó-Kozma Bettina fotós kiállítása. Csodálatos élmény volt a látogatók számára a megnyitó, hiszen a művészpár esküvőjével egybekötött rendezvénynek lehettek tanúi. Az egyházi esküvő után a boldog pár a Rondella Galériába vonult a vendégekkel, ahol bemutatták egymásról készült alkotásaikat a közönségnek is. Egy performansz keretében egy műalkotás is készült a megnyitón, mely életük első közös alkotásává vált.




"Az Eurohíd Alapítvány mindig is fontosnak tartotta a fiatal kortárs művészek támogatását, így került hozzánk évekkel ezelőtt Szabó Cseke Mózes is, aki mint fiatal, szárnypróbálgató művész, kiállított már az általunk üzemeltetett Kaleidoszkóp Házban. Később, mint programszervező és grafikus vett rész az Eurohíd Alapítvány munkájában mindaddig, amíg fel nem vették a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakára. A nálunk töltött idő alatt, a Rondella Galériában kiállításokat épített velünk közösen, de alkotott is ezen a helyen, készült a felvételire, hogy álmait valóra válthassa.

Most ismét egy álma teljesült Mózesnek, megházasodott, amire mi nászajándékként egy kiállítással készültünk számára. Mózes grafikái mellett szeretett felesége, Bettina fotói vannak kiállítva. Bettina finom, érzelmekkel teli fotóit Mózes férfias, erőteljes grafikái egészítik ki. Egymásról alkottak színesben és fekete-fehérben. Látásmódjuk azonban hasonló. Mindketten kedvelik az erős kontrasztokat, a fekete és fehér ellentétjét, a fénnyel való játékos megjelenítést. Kiegészítik ők egymást művészetükben és az életben egyaránt …

Sok boldogságot kívánunk nekik,
                                   kollégái és egyben barátai:
                                               Kati, Sári és Hilda"

Fotók és szöveg: Mécses Éva Hilda

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése