2017. január 16., hétfő

A Rondella Galéria 2016-os évértékelése



A Rondella Galéria és az azt működtető Eurohíd Alapítvány, egy igen mozgalmas évet tud maga mögött. Nem csak azért, mert a kiállításinkat a 2016-os évben majdnem 6.000 látogató tekintette meg, hanem azért is, mert nemzetközi megmozdulásokkal színesítettük az esztergomi művészeti életet.


Tavasszal a Dansk Folkekunst csoport állított ki a Rondellában, élvonalbeli dán művészek mutatkoztak be nálunk, aminek azért örültünk különösen, mivel Simone Aaberg Kaern egy filmet is forgatott Kassai Lajossal, amely a magyar lovasíjászat hírét viszi el a nagyvilágba. A dán művészcsoport Esztergomban dolgozott a Kaleidoszkóp Házban, valamint a Rondella Galériában, egy héten keresztül.


Ősszel a DONORART (Dezséry Dorottya és Szük Norbert) kiállítását nyitottuk meg, melynek fő témája Bali és Indonézia volt. A rendezvényt támogatta a Budapesti Indonéz Nagykövetség is. Tiszteletét tette nálunk Wening Esthyprobo nagykövet asszony kollégáival, akik indonéz táncosokkal, zenével és ételbemutatóval lepték meg az érdeklődőket.


Kosmály Gabrielt ugyan magyar művésznek tekinthetjük, mégis nagy lépést tettünk azzal, hogy felvidéki művészként, kiállítást rendeztünk munkáiból a Rondellában. Az Eurohíd Alapítvány eredeti célkitűzésének tett eleget ezzel, hiszen a művészet, mint összetartó erő, határokon átívelve köti össze az alkotókat és nézőket. 


Csoportos kiállításokban nem volt hiány idén sem, nem csak az Adventi Kiállítás és Vásár, hanem a Kortárs Művészeti Alkotások vására is útjára indult. Terveink szerint, évente megrendezésre kerül majd mindkét rendezvény. Adventi kiállításunk ötödik alkalommal mutatta be Esztergomhoz és az Eurohíd Alapítványhoz kötődő alkotók munkáit, reméljük a Kortárs Művészeti Alkotások vására is megnyeri majd a látogatók tetszését. Számunkra nagyon fontos, hogy a csoportos kiállítások alkalmával minél több alkotónak lehetősége nyíljon arra, hogy bemutatkozhasson Esztergomban. Ezért hoztuk létre a kortárs vásár folytatását, mely a PERIFÉRIA nevet kapta és a Reanimatio Házban (művésztelepen) volt megtekinthető. A PERIFÉRIA névvel szerettük volna kifejezni a kortárs művészet mai helyzetét, valamint felhívni a figyelmet arra, hogy a kortárs művészet nagyon fontos szegmense életünknek. Reméljük, hogy 2017-ben egyre többen fogják látogatni a Reanimatio Házat, melyet Esztergom városának támogatásával szeretnénk élettel feltölteni.


Az Eurohíd Alapítvány minden évben meghirdeti művészeti pályázatát, mely a 2016-os évben a 125 éves Mária Valéria híd témája köré épült fel. Idén, az eddigieknél jóval nagyobb érdeklődés övezte a pályázatot és a kiállítást. A Magyar Televízió M1 csatornáján, az idegen nyelvű hírekben is helyet kaptunk, így német, orosz és kínai nyelven is tájékoztatva volt a közönség. A fődíjat Temesi Attila kapta,  A 250 éves Mária Valéria híd című festményért. A látogatók Adamikné Szendrő Katalinnak ítélték oda a közönségdíjat, Alkonyat című képéért.

Temesi Attila: A 250 éves Mária Valéria híd
Adamikné Szendrő Katalin: Alkonyat
Szeretnénk megköszönni mindenkinek, hogy az Eurohíd Alapítvány munkáját figyelemmel kísérték a 2016-os évben. Köszönjük a sok segítséget, támogatást és pozitív megerősítést azoknak, akik részt vettek munkánkban és ellátogattak rendezvényeinkre!

Az Eurohíd Alapítvány által 2016-ban rendezett kiállítások:

  • Giricz Máté: A mese folytatása, 2016.04.01-2016.04.24
  • Dansk Folkekunst: Transfer, 2016.05.06-2016.06.05
  • Török László: Részletek, 2016.06.18-2016.07.10
  • Kosmály Gabriel: 2014-2015 Válogatás, 2016.07.15-2016.08.07
  • Kortárs Művészeti Alkotások Vására, 2016.08.27-2016.08.28
  • DONORART - Dezséry Dorottya és Szük Norbert kiállítása, 2016.10.07-2016.10.30
  • A 125 éves Mária Valéria híd pályázat kiállítása, 2016.11.11-2016.11.27
  • V. Művészet Esztergomért Adventi Kiállítás és Vásár, 2016.12.09-2016.12.23

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése